A plázák csiszolt márványkövén puha bőrtalpú cipőben hangtalanul lépkedve és Mehldau-t hallgatva egyre csak az járt a fejemben, hogy Szingapúrban tényleg léteznek emberek, akik a fagyi színét keverik tökéletesre. Aztán szembe jött a takarító egy új iWatch-csal. Kicsit talán veszélyes is ez. A kortárs művészek jobb híján a város működésének alappilléreit dolgozzák fel (becsület, vér, demokrácia). De erről majd egy későbbi bejegyzésben részletesen.

Thaiföld - Ao Nang és környéke

Viszont innen indulva, picit erősre sikeredett a Thaiföld – Kambodzsa túra. Bár az első pár napot Ao Nang környékén töltöttük, sok vízi aktivitással (strand, tengeri kajak, snorkelling és hajókázás Phi phi környékén).

(Az eddigiekből talán nem világos, de anyukám és hugim meglátogattak, vettek egy iPhone-t a piacon, és sokat kattintgatva elindultunk felfedezni a környéket.)

Ao Nang környéke hemzseg az utcai tour office-októl, így gyorsan leszerveztünk másnapra egy Ao Thalane-i kajaktúrát, harmadnapra pedig egy csoportos Phi-phi hajókázást. 

Bár a képeken nem látszik, természetesen kisteherautók platóján vittek minket élményeztetésre. 

Az evezés után hugim unszolására elefántogolni mentünk. Az elefánt fején ülve folyamatosan azon töprengtem, miért hagyja, hogy egy majomszerű lény kocsiként használja több tonnás testét. (A hírekben azért olvashattam egy-két rebellisebb rokonáról, akik eltaposták a rajtuk élősködőket. És persze az általam hajtott elefánt is folyamatosan csapkodta lábszáramat a fülével - mondjuk a legyek miatt elsősorban.)

(A blogbejegyzés végére feltettem pár gif-et is az elefánthajtásról.)

A következő napi Phi-phi túra szépsége okozta élményt csak az odaáramló hihetetlen embertömeg rontotta picit. Vagy talán nem is picit. Legközelebb majd valami lakatlan szigetre megyünk (tudok egy jót, de nem terjesztem a nevét).

A legmeglepőbb talán a Maya strand WC-je volt, mely méltán pályázhatna a világ legszebb helyen fekvő árnyékszékének címére. Mindezek ellenére Phi-phi-re majd csak akkor megyek vissza, ha már kihalt az emberiség. 

Kambodzsa

Ahogy apukám fogalmazott: Kambodzsa egy szerencsétlen ország. Jól példázza, hogy miért nem szabad az elefánt fején szőtt, az egyenlőséget túlhajszoló ötleteket komolyan venni. Pol Pot Kambodzsa derűs jövőjét megteremtő kiálltványa tudatta dolgos kis parasztjaival, hogy Angkor templomait ők, s nem az arisztokrata réteg építette fel. Akiktől ezután rövidúton meg is szabadult (volt itt persze némi ellentét a francia gyarmattartókkal és a vietnami hódítókkal is). Uralkodásának 70-estől 90-es évekig tartó klimaxa alatt vagy kétmillió értelmiségit és más egyéb fajzatot ölt meg lelkes csőcseléke. Szemüveget csak az hord, aki olvas, a puha kéz pedig lusta embert takar. Vagy művészt. (Persze a népirtás előtt sem volt jó az ország helyzete, de mostanra nagyjából reménytelen.)

Kambodzsai vezetőnk Szopje volt, és pösze. Ő is picit istenként nézett a turistákra (pláne húgomra), mint az összes, szomorú-sorsú helyi (nem, a kutatásokkal ellentétben a szegénység és a nyomor nem boldogít, csak a tudatlanság). Vele és tuk-tukjával jártuk be Angkor romjait, és Siem Reap környékét.

A másik érdekes és szintén behódoló figura, a hotel nyájas portása, minden reggel végtelen kedvességgel kérdezte meg, hogy jobban vagyok-e már - annak ellenére, hogy másfél napon keresztül a padlón fekve hánytam össze csodaszép lakosztályukat (kis bakteriális emlék Thaiföldről). A Facebook profilján azért kikandikált elnyomott énképe – egy death-metálosra festett hörgő, részeg arc képében, valami helyi zug színpadán.

Angkor városáról majd az ott rendezett félmaraton keretében fogok bővebben írni. Az első benyomás viszont egyértelműen pozitív. Bár ide felkészülten kell majd visszalátogatnom.

A legszebb élményt talán a romokra ráfolyó óriásfák adták, melyek persze lassan-lassan el is pusztítják azokat.

Az estét a városban töltöttük. Ivással, veterán katonazenekarokat hallgatva. Nyomorult sorsú emberek játszottak nehezen értékelhető zenét, kétes múlttal, az utazó középosztálytól várva néhány tized dollárt - akiket korábban legszívesebben lekaszaboltak volna. Persze a nyomor kiárusítása itt nem állt meg. A következő napi Tonle Sap túrán riadt arcú gyerekek játszottak a jövő nélkül, mocsárra épült kis falvakban – megannyi National Geographic címlapfotót kínálva. Vagy angolt tanultak látványosan a hajókikötő mellett, a cölöpházak aljában, adakozásra felhívó táblával.

Már maga a városba vezető út is sokatmondó. 

Persze ahol nyomor van, mindig megjelennek az önkéntes világmegváltók (jobb esetben az épeszű önkéntesek is, vagy egy-két kisebb NGO). Volt olyan francia turista, aki vett az iskolának pár fapadot. Azóta ezt el is meséli minden látogatónak, aki arra jár – kezdve a kambodzsai oktatás szörnyű helyzetével, de nem megfeledkezve világmegváltó fapadjairól.

Annak ellenére, hogy a romok valóban lenyűgözők voltak örültem, hogy van vissza-jegyem. Mert láttam azokat az embereket, akik nem tudnak onnan kiszabadulni.

Bangkok

Bangkok az odautazók elég nagy részét csalódással tölti el. Abban reménykednek, hogy a poros város gyógyír lesz poros életükre. Pedig Bangkok a reményvesztettek városa. Az öregeké, akik ősz hajuk és nagy pocakjuk ellenére ismét táncolhatnak dögös csajokkal. Vagy legalább ladyboy-okkal. Illetve a sztoikusoké, akik még örülnek a járdán fekvő malacok, és a részeg thai nagypapák látványának. Vagy egy hajókázásnak a folyón. Sőt, rengeteg hasznos megfigyelést tehetünk (bár itt már több év emlékei keverednek ugyan, akár csak a képekben). Például ha elkezdjük szagolgatni az emberkéket, rájövünk, hogy szinte mindenki azt a tusfürdőt használja, aminek a szaga a masszázsszalonokból árad.

Bangkokban ismertem meg a koktélparti igazi jelentését is, a Lebua Hotel tetején (Másnaposok 2 túra miatt kerestük föl először). Másodszorra persze már nem volt akkora élmény, mert sokat vártam tőle.

A Soi Cowboy sem volt rossz, de picit furi volt ezeket a bárokat családostul végigjárni. A sok őszhajú, pocakos bácsi viszont vicces volt. 

Másnap hajókáztunk, és találkoztam rég látott barátaimmal is (pont ott nyaraltak).

Amíg én velük ittam, anyukám és hugim megnézték a város nevezetességeit (így ide tavalyi képeket töltök, valószínűleg ezt látták ők is).

Az ígért elefántos képek

Valószínűleg mindenki erre várt:

Vagy erre:

Esetleg erre: