Ázsia csupa derű (avagy szórakozás nappal)

Kezdve épületeivel, melyek vagy formájukban, vagy tömegükben, de mindenképp lenyűgözőek – eltekintve attól a 100-150 millió „kínai 3-emeletes” lakótelepi háztól, melyek Shanghai vagy Taiwan egyes részeit is ellepték. Mondjuk az elsőre ormótlan felhőkarcolókat is vagy 3 percig kell bámulni, hogy előtörjön belőlük a szépség. 

Aztán az étkezés, az orientális értékrend központi eleme (azt mindig kell tudni, hogy mit eszünk legközelebb – és mikor). Most, hogy alakom ismét kezd elkülönülni egy sertésétől (talán kedvező irányban), már nem is azért eszem, hogy jóllakjak, nem célom az eltömődés, sem az ízek különösebb fokú élvezete. A fűszerek sem hatnak meg. Az evés pusztán egy szükséges cselekedet napi kétszer - háromszor, mely szerencsés esetben nem tömít el, és mellékesen biztosít valamennyi örömet is. Legalábbis nem undorít. 

Persze ez nem így kezdődött, eleinte én is lelkes foodie voltam, és alig vártam, hogy leteljen a két étkezés között szükséges 6 óra, és arcomat ismét keleti ételekkel tömhessem, s, hogy egyes fűszereket túlhasználva, könnyem folyatva nyerjek némi boldogságot. De miután mindent megkóstoltam, elmúlt ez a késztetés. És ismét csak eszem. 

Egy kis ízelítő (ha már közhely): 

• Korean BBQ, Japanese BBQ: ezt az egyet nem is értem, miért nem terjedt el még otthon. Az asztal közepébe épített grill alkalmatosságot körbe ülve sütheti mindenki saját pecsenyéjét. (Általában a vajhal a legjobb). Egy picit más a hot-pot, ott egy nagy leveses üstöt kell körbe ülni. 
  • A koreai BBQ esetében a húsdarabkákat, némi szezámmagolaj, fokhagyma, hagyma, alga, csípős szósz és kimcsi kíséretében egy salátalevélbe kell csomagolni, és úgy megenni – vagy megetetni vele barátainkat.

• Chili crab: rák, chili szósszal. A koreai megoldást szeretem, ahol a rák nyers, és hideg (evőeszköz használata nélkül kell a meszes váz elroppantása után a fogak és a nyelv segítségével kinyerni a rák szálas és zselés húsát). 

Alul a Jalan Alor (híres streedfood utca), és némi fried rice látható. Felül a chili crab.

• Thai green curry, thai sütőtök curry: ez otthon is kóstolható, de Bangkok szórakozónegyedeiben valahogy jobban esik.

A képen ezen kívül még a bi bim bap, szintén híres koreai étel, és a thai kókuszdió ital látható.

• Japán (sushi) éttermek Taiwanon: ez nagy kérdés maradt bennem, hogy miért volt ott minden japán étterem egy nagyságrenddel jobb, mint KL-ben (OK, KL-ben is van egy Michelin csillagos étterem, ami finom, de az elég drága – így ott csak céges körülmények közepette ettem). 
• Pineapple rice: gyakorlatilag egy seefood fried rice, félbevágott ananászban tálalva. 
• Utcai árusoktól vett 2 ringgittes, borzalmas Nasi Lemak: Vagy nasi goreng. A nasi a rizst jelenti, a lemak pedig a kókuszzsírt, ami az unikális ízt ad a rizsnek. (A goreng, az a csirke).

• Dim Sum: kínai gőzölt gombócok disznóval és rákkal töltve – reggelire a legjobb
• Koreai kimcsi palacsinta: az új koreai ismeretségek első öt percében várható „have you ever tried kimchi?” mondatok is bizonyítják, hogy a kimcsi valami meghatározhatatlanul fontos dolog számukra, mely ugyan Japánban is fellelhető, de ott kevésbé finom, és három szótagú szóval illetik (japánul fonetikusan: kimöcsi). Szóval ezt, némi lisztes vízzel, gombával és hagymával keverik, majd megsütik, és tényleg nagyon finom.
• Sütőtök krémleves (talán japán sütőtökből) és sült édesburgonya: valami miatt itt nagyon rákaptam. A képeken egyéb, saját készítésű étkek is láthatók.

• Roti bakar set, illetve kaya toast set: reggeli szett kaya (édes kókuszkrém és vaj) pirítóssal, kávéval és két lágytojással (és némi tengeri herkentyű vacsora gyanánt)

• Mapo tofu (japán): gyakorlatilag lágy tofu darált sertéshússal, chilis szószban tálalva.
• Udon (japán): egy vastagabb, és hihetetlenül finom (gyúrt, főtt) tésztaétel, melynek fogyasztása gyakorlott pálcaforgatót kíván. (a képeken némi házi pogi és Yorkshire pudding szerepel)

• Mangosztán: messze a legfinomabb, és az egyik legegészségesebb helyi gyümölcs (leszámítva, hogy gyakran romlottan árulják, vagy óriási méretű fekete hangyák kíséretében). Megelőzi a passion fruit-ot (marakuja) és a rambutant is. A duriannál pedig fényévekkel jobb (az is egy helyi különlegesség, de jobb távol maradni tőle).
• Néhány kimaradt étel képekben: oriental pizza (mangó és kacsa), kínai szilárd tea, középen pedig valamely gusztustalanabb kínai étek (annyira nem vészes, mint a cukros szalonna).

Errefelé a plázák is mások. Az egyikben például van egy (a budapestinél 3-szor nagyobb) hullámvasút – valahol az ötödik és kilencedik emelet között. A jó mozikat azért hiányolom. Remélem a Coen fivérek legújabb filmje ide is eljut, és nem vágnak ki belőle túl sok muszlimsértő (non-halal) jelenetet (a Wall Street farkasa 3 óra helyett például 32 perces verzióban jelent meg, a Ted2-t pedig betiltották – mondjuk ezeknél fájóbb, hogy a Roy Andersson filmekre pedig nincs kereslet).

Ázsiának hála a zenei ízlésem is sokat fejlődött. A maláj éjszakába világító felhőkarcolók között taxizva a mainstream popzene (Love Me Like You Do, Worth It, Feel the Love vagy Tailor Swift bármely száma, K-pop) is fogyaszthatóvá válik (mint az Arató diszkó a Velencei-tó partján, vagy Lagzi Lajcsi az esküvőn).

Aki esetleg nem ismerné a K-popot:

(amúgy pont most kezdtem el koreaiul tanulni – ha nem is csak a fenti klip, de az ötvenmillió telco user miatt - amúgy arra apellálok, hogy Észak-Koreai vezetés hamarosan  megsemmisül, és az ottani tudásűrt és megnyíló piacot kihasználva sok jól fizető munkám lehet). 

Éjjel (is) nyitva tartó vendéglátóipari egységek 

Changkat: A szórakozni vágyók Kuala Lumpuri Kazinczy utcája, mely a leghíresebb streed food-tól (Jalan Alor) néhány perc, masszázsszalonok melletti sétával érhető el. Itt mindig zseniálisan sztereotip képek várnak:

• Pocakos, őszes, angolajkú turisták ezoterikus öltözetben, 20-as, 30-as ázsiai lányokkal az oldalukon. 
  • Ez a jelenség meglepő módon szerves része a kínai kultúrának. Amikor a helyi (kínai, buddhista) feleségek elérnek egy bizonyos kort, vagy állapotot, megengedik a férjeknek, hogy szeretőt tartsanak (mi több, kerítenek nekik egyet, ha túlságosan mulyák). Így a férj megint boldog lehet, és jobban teljesít az üzletben – több pénzt visz haza. A pénz és a szeretet pedig konvertálható. 
  • Ennek következtében a 20-as 30-as lányok megszokták, hogy néha öregebb arcokkal járnak, és cserébe pénzt, meg ajándékokat kapnak (összességében magasabb életszínvonalat, egyetemi tandíjat stb.). És mivel a pénz és a szeretet itt konvertibilis, tényleg szerelmesek. Csak arra kell vigyázni, hogy a csajok ne férjenek hozzá egymás bankszámlájához. 
  • Innen már csak egy lépés a gazdag ausztrál turista, aki semmivel sem rosszabb, mint egy gazdag kínai „sugar daddy”. 
• Idősebb, német turisták, ladyboy-okkal az oldalukon (nem tudtam, hogy fiú, de ha már így alakult, mindegy, ki volt fizetve – avagy a kognitív disszonancia harca a homoszexualitás ellen)
• Másodikesélyes ausztrálok, 30-as 40-es Ázsiai nőkkel az oldalukon (egykor filigrán kis feleségem tehénméretűre duzzadt az ötödik gyerek után. és otthon csak egy vállalati ügyvéd voltam a sok közül. itt meg istencsászár. és egyébként sem szeretem a gyereksírást)
• Fiatal, részeg turisták (fantáziaviláguk elmesélteti velük a kokainozott mellű kéjnőkkel töltött éjszakák minden gyönyörteli pillanatát, miután az élvezetmaximalizálás bonyolult műveletébe belebukva részegen óbégatnak bele a maláj éjszakába – csoportosan. egy kis kétségbeesés azért látszik az arcukon) 
  • Itt sajnos nem lehet találkozni a buddhista megváltást kereső európai, finom kezű lányokkal, ők Bangkokot kedvelik.
• Nem részeg turisták (egyben a különböző bűnügyek örökös kárvallottjai)
• Arab turisták (néhányan kihasználják a vallásrendőrség gyengeségét, azaz isznak és csajoznak, míg a kevésbé tehetségesek, ill. tehetősek frusztráltak, és általában az asztalt csapkodva próbálnak transzba esni egy csésze teától)
• Helyi népek (leginkább elkerülik, illetve csak egy sör erejéig merészkednek oda, mert ismerik a jobb helyeket)
• Expatok (valahol a helyi népek és a fiatal, részeg turisták között – még le-lemerészkednek a Changkatra, de az élvezetmaximalizálás kudarca már beégett) 

Az indiai sztriptíz bár: nem sajnálva az iróniát, az egyik legjobb hely a városban – már ami a butter chickent és az olcsó, de minőségi alkoholt illeti. A királylány ruhában táncoló indiai táncoslányok, és az értük megőrülő, és kisebb vagyonokat eléjük szóró (bajszos, és hihetetlenül viccesen táncoló) férfiak alkotta alkalmi párosok csak emelik az est fényét. Akárcsak a szomszéd transznemű bárból átszivárgó egyének. Egyszóval csodás. 

Soju Bar 1 (Ampang): a magyar néplélekhez közelálló, nekem a gimnáziumi éveimből rémlő harmad-negyedosztályú vendéglátóipari egységek, és a japán mesefilmek hangulatát egyszerre felelevenítő kocsma (a tapéta például rothadó koreai újságból van). Az egyszerre érkező (egymást ismerő) egyéneket szeparékban helyezik el, ahol aztán Sojut itatnak velük, csípős ételeket kíséretében. A vendégek ezek fogyasztása mellett pedig beszélgetnek, és ivós játékokat játszanak. A soju (koreai, 20 alkohol fokos, vodkára emlékeztető ital) kapcsán két ilyetén, egymásra épülő játék ismert. Az elsőben a kupak alatti szintén fémből készült záró szalagot (egyszer majd megnézem, hogy mi a pontos neve) kell összesodorni úgy, hogy csak egy ponton rögzüljön a kupakhoz. A játékosok ezt pöckölgetik, és akinél a feltekert zárószalag elválik a kupaktól, az nyer. A többiek isznak. A második körben aztán a nyertes megnézi a kupak belsejében lévő 1 és 50 közötti számot, a többiek pedig megpróbálják kibarkohbázni. Ha sikerül meglelni ötből, akkor a nyertes iszik, ha nem, akkor a többiek. Ezzel véget is ért a háromdecis üveg. 

Soju Bar 2 (Jalan Perak): a hely kevésbé autentikus, ugyanakkor itt kisebb az esély a hepatitis A-ra. Mindemellett japán sojut és sake-t is mérnek, japán ételkülönlegességek kíséretében (pl.: cukros-borsos masszába mártott sertésmáj, vagy tonhalpacal). Érdekesség, hogy a falon a törzsvendégek megkezdett italai mellett egy szörfdeszka is található. (a képen: felül a régi, alul az új)

Tate Bar: egy titkos bár, a mellettem lévő szállodaépület földszintjén. Nincs ajtaja (se reklám, se cégér), a falat kell benyomni egy helyen a bejutáshoz. Ahol aztán egy középkori páncéloslovag, whisky, biliárd és nagy tömeg várja az érdeklődőket (a hely szájról szájra terjed, eléggé vonzó, hogy nem ismerheti akárki, csak akinek elmondták – member get member campaign). 

Rain party at Luna Bar: Itt úsztam először életemben versenyt ruhában, sörért (legalábbis asszem’). Ekkor vált világossá, hogy miért kérték el és tették vízhatlan nejlon szatyorba értékeimet belépéskor. Amúgy ha nem esik éppen az eső, akkor 15 percenként műesőt csinálnak, innen a buli neve. A kilátás és az üvegszeparék miatt talán ez az ötödik kedvenc helyem. 

Heli Longue: Egy felhőkarcoló tetején leledző helikopter leszálló éjszakai életébe nyerhetnek betekintést az idelátogatók, megspékelve az utolsó helikopter felszállása utáni naplementével. Mindezt egy szitárral kiegészített indie zenekar kíséretében. Később a műanyag székekkel bevont betonkorong, alkalmas lesz KL felhőkarcolóinak esti fényben való megtekintésére is. 

Marini’s on 57: Ha valaki – akár csak ideiglenesen is – elhagyja a várost, kötelezettségekkel találja szemben magát. Ezek közül a legkellemesebb, hogy meg kell innia egy sört (lehetőség szerint barna Leffe-t) a Marini’s on 57 rooftop bárban (amolyan távol-keleti Szent János áldás gyanánt). A Petronas tornyok kisöccseként számon tartott Marini’s tetejéről ráadásul nagyon jó kilátás nyílik az ikrekre. 

Egy átlagos szombat (de inkább péntek) felépítése: 

• Szingli verzió 1: Véletlenül összefutsz valamelyik ismerősöddel az utcán, aki közli veled, hogy pont házibuli lesz nála (ami egy vacsorát és egy rövid ivós-játékot takar). Meghív, elmész, meglepően oldottnak érzed magad, beszélgettek, aztán egy bárban, vagy a Changkaton találod magad. 
• Szingli verzió 2: Csörög a telefon, elfoglaltságodról érdeklődnek, természetesen ráérsz, meginvitálnak enni a Jalan Alorra, vagy valami hasonló helyre (esetleg egy japán barbecue-ra). Elmész, meglepően oldottnak érzed magad, beszélgettek, aztán egy bárban, vagy a Changkaton találod magad. Mindkét esetben rengeteg wefie (többes selfie) készül. 
• Foglalt verzió 1: Ugyan az, mint otthon, kicsit oldottabb, relax programok (leszámítva, hogy itt van úszómedence a házban, ami mindezt sokkal királyabbá teszi). 
• Foglalt verzió 2: Ugyan az, mint a szingli verzió 1 vagy 2, csak párban. 
• Foglalt verzió 3: Ugyan az, mint a szingli verzió 1 vagy 2, egyedül. Picit kockázatos. 
• Másnap reggel: Általában fejemet a párnába fúrva gondolkozom el azon, hogy miért is kellett ébresztőt beállítanom (főként az angolóra a hunyó), illetve, hogy mi is történt tegnap este. Majd mosolyogva konstatálom, hogy ruhástul fürdőztünk. Ezután felmérem a károkat, iszom egy kávét, és indulok angolra. 

Kuala Lumpur egyébiránt nem szórakoztatóiparáról híres, a többi ázsiai nagyvároshoz képest akár unalmasnak is mondhatnánk. Ha a szórakozási lehetőségeket szeretnénk maximalizálni, Bangkok felé vegyük az irányt. 

Sztereotípiák - igen vagy nem 

• Az ázsiai emberek nem bírják a piát: Ha ez igaz is lenne, attól még isznak (Thaiföldön például igen gyakoriak voltak azon éttermek, ahol a lepusztult faasztalokon egy üveg whisky, az asztal mellett pedig egy gondolkodó nagypapa volt látható – délutántól éjjelig). Mindenesetre a kínai, a japán, és a koreai kultúrának is szerves része az alkoholfogyasztás. Akárcsak az egyszerűbb ivós játékok, amihez csak egy pakli francia kártya kell. Vagy egy soju kupak.